"Szárazság" az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban. Csütörtök délelőtt egy író látogatott el a szekszárdi olvasótáborba. Rojik Tamás, a Szárazság és további három könyv szerzője július 8-án jött el városunkba, hogy író-olvasó találkozón vegyen részt az Ifjúsági Olvasótábor tagjaival.

Ismerték a Szárazság című alkotást

A könyv klub pár hónappal ezelőtt olvasta a szerző egyik könyvét, a Szárazság című művet, ami most talán jobban aktuális, mint bármikor. A könyv egy utópiát bemutató szerzemény, ami kétségbeesett képet fest le a 2050-es évekről. Rojik Tamás 17 éve ír és a Szárazság előtt 2 könyve jelent meg. Az ominózus könyv ötlete 2017-ben született meg, majd a kész mű 2020-ban lett publikálva.

Vízhiány és ami mögötte van

A szerzőt aggasztotta a vízhiány, illetve érdekelte a technikai fejlődés. Ebből a két témából jött végül össze a Szárazság. Fontos szempont volt számára, hogy ne csak Budapestet mutassa be a jövőben játszódó szerzeményben, hanem a vidéki városokat is.

Rojik Tamás látogatása nagyon jó hatással volt az olvasókörösökre, egy-egy téma hosszú beszélgetéseket tudott elindítani. Mesélt az életéről, a könyv megalkotásáról, az írási folyamatról és az alkotó kedvű fiatalokkal még néhány tanácsot is megosztott. Köszönettel tartozott a tábor meghívásáért.

A Szárazság második része, az Árulás pár hónappal ezelőtt jelent meg és nagyon izgalmasnak ígérkezik.