Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy autós közlekedett Bonyhád felől Szekszárd felé, amikor ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávban, ahol egy másik kocsi bal elejének ütközött. A balesetben öten sérültek meg, közülük az elsődleges információk szerint négyen súlyosan, egy  utas pedig könnyebben. Mindannyiukat kórházba vitték.


A baleset helyszínén a teljes útlezárást feloldották. A rendőri tevékenység fél pályás útlezárás mellett folytatódik. A forgalmat rendőrök irányítják.

 

 


 

Személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés nem sokkal este fél hat után a 6-os számú főút 152-es kilométerszelvénye közelében, Bonyhád térségében.

 

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint két autó ütközött ismeretlen körülmények között. A balesetben négyen sérültek meg. A helyszínre mentőhelikopter is érkezik

– írja a rendőrségi közlemény.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon, aki teheti kerülje el  az érintett útszakaszt. Kerülni Bonyhádon keresztül, illetve a 65-ös főút felé lehet. A baleset helyszínének közelében terelésre nincsen lehetőség.