James Blunt, eredeti nevén James Hillier Blount Tidworth-ban született 1974. február 22-én. Brit énekes, zenész és dalszerző. Gyermekkorában több hangszeren tanult játszani, azonban egyetemi tanulmányai után családi hátterének köszönhetően a katonai pályát választotta. A Brit Hadseregnél szolgált 2002-ig, ahol egészen a századosi rendfokozatig jutott. Röviddel leszerelése előtt kezdte el építeni zenei karrierjét. Első albuma 2004-ben jelent meg Back To Bedlam címmel. A lemezen hallható You're Beautiful című számával vált világszerte ismertté.
James Blunt ma 49 éves!
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hivatalosan is megkezdődött a nyári olimpia Párizsban
A négyévente megrendezett, de az egy esztendővel elhalasztott előző, tokiói játékok miatt most három év után sorra kerülő sporteseményt Emmanuel Macron, francia államfő a...