A Space Kidz India lányoknak indított nemzetközi űrkutatási projektet. A programhoz 108 magyar diák csatlakozhat. A résztvevők megismerkedhetnek az űrtechnológia legfontosabb területeivel és közreműködhetnek egy műhold megépítésében is.
Jelentkezni a hónap végéig lehet
Az indiai cég a pályázattal azon a tendencián szeretne változtatni, hogy a világűr felfedezésében még mindig nagyon kevés nő kap szerepet.
A nők korszaka az űrben 1963. június 16-án kezdődött, amikor Valentyina Tyereskova szovjet űrhajósnő felszállt a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén. A kiképzésre kiválasztott 5 nőből álló csoportból Tyereskova háromnapos küldetést teljesített, és az első űrhajósnőként került be a történelemkönyvekbe.
"1978 januárjában a NASA bejelentette, hogy 35 új űrhajóst, köztük 6 nőt fognak kiválasztani az űrsiklóprogramba"
– idézi a múlttat a spacejunkie.hu.. Válaszul a Szovjetunió 1980-ban titokban kiválasztott egy 9 női űrhajósból álló csoportot. 1982. augusztus 19-én egyikük, Szvetlana Szavickaja, két társával együtt elindult a Szojuz T-7 fedélzetén egyhetes küldetésre. Másnap csatlakoztak az ott tartózkodó kéttagú személyzethez a Szaljut-7 fedélzetén, ekkor történt meg először az, hogy egy űrállomás vegyes nemű személyzetet fogadott be. Tíz hónappal később, 1983. június 18-án a NASA űrhajósa, Sally Ride beírva magát a történelembe, aki az első amerikai nőként hat napot töltött a Challenger űrsikló fedélzetén az STS-7 küldetés során.
(forrás: mti, spacejunkie.hu/ fotó: ilusztráció, pixabay.com)