A napokban ünnepelte 90. születésnapját Varga Lajos nyugalmazott r. ezredes.

A kerek évforduló alkalmából Megyeri Zsolt r. alezredes, bonyhádi rendőrkapitány a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője és állománya nevében köszöntötte elődjét, aki Bonyhádon és Szekszárdon is volt rendőrkapitány.


Mesélt életéről, szakmai útjáról

Közvetlen és szívélyes vendéglátóként kérte, hogy a megszólítása egyszerűen „Lajos bácsi” legyen.

Általános iskolába nem járt, hiszen akkor még elemiben tanultak a gyerekek. A negyedik osztály elvégzése után Dombóvárra íratták be nyolcosztályos gimnáziumba, ahol a latin nyelvet is elsajátította. Érettségi után bűnügyi iskolát végzett, majd első és egyetlen munkahelyén, a rendőrségen kezdett el dolgozni 1953-ban”

– írja közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mindvégig bűnügyi területen szolgált

Először beosztottként, majd parancsnokként is. Szakmai sikereit annak tudja be, hogy a beosztott állomány tagjait elsősorban kollégáinak tekintette, akik mindig bizalommal fordulhattak hozzá.

A ranglétra csúcsára 1972-ben ért fel, akkor lett Bonyhádon rendőrkapitány, majd tíz év elteltével Szekszárdra került kapitányságvezetőnek. 1988. november végén vonult nyugdíjba.”

A nyugdíjas évek alatt többek közt családfakutatással foglalkozott, adatokat dolgozott fel az 1700-as évektől 2012-ig. Ezenkívül megírta a Bonyhádi Rendőrkapitányság történetét is, amiből azóta egy-egy példányt juttat az új parancsnokoknak.

Jelenleg is jó fizikai erőnlétnek és szellemi frissességnek örvend. Előbbit sok gyaloglással, míg utóbbit az elméleti fizika tanulmányozásával trenírozza.

Jó egészséget kívánunk az ünnepeltnek!