HÍREK
Otthon Start Program: a panellakások mindent visznek?
A panellakások is kiemelt szerepet kaphatnak az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start Programban. Elsősorban azért, mert viszonylag olcsók és a bérléshez képest sok esetben jobb alternatívát nyújtanak. A program keretében...
Sokat fog sütni a nap
Csütörtökön a térségben sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő gomolyfelhőkből említésre méltó csapadék nem várható. Sokfelé lesz élénk a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban 18, délután 27 fok körül alakul a...
Szia, Misi bácsi!
Egy mondat, mellyel Babits Mihályt köszöntötték a fiatalok, egykori gyermeklétének udvarán, Szekszárdon. Rubányi Anita táborvezető, drámapedagógussal beszélgettünk azon a napon, ahol nemezelésre siettek a drámatáborban résztvevő gyerkőcök. Munka és szórakozás A...
A Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább
Eljött az idő, augusztus 25-től hozzákezdünk a megvalósításhoz - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója. Úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a lezárás sokak számára kellemetlenséggel jár, ezért a...
Nyakunkon a parlagfűpollen-szezon, érdemes időben felkészülni
Elindulhat a parlagfűpollen-szezon augusztus első hetében az országban, ezért az érintetteknek mielőbb érdemes elkezdeni a gyógyszeres kezelést, vagy kérjék kezelőorvosuk segítségét a megfelelő terápia beállításához közölte a Nemzeti Népegészségügyi és...
Tolna Vármegyében is befejeződött az aratás
Tolna vármegyében az aratási munkák teljes egészében lezárultak, a termények betárolása ütemezetten zajlik. Az idei szezon változatos képet mutatott a hozamok és minőségek tekintetében, melyet az időjárás, különösen a csapadékeloszlás és a...
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogramm élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak. Az ellenőrzések célja, hogy felmérjék, mennyire tartják...
Százöt iskolában épülhet mászófal az országban – több megyei település is a listán
Az iskolai mászófalépítési program célja, hogy az oktatási intézményekben úgynevezett boulder mászófalak épüljenek, amelyek élménnyé teszik a mozgást a testnevelés órákon és azon kívül. A boulder falakon a gyerekek...
Söréttel lőttek meg egy bolgár gyűrűs kerecsensólymot a Hortobágyon!
Egy fokozottan védett, fiatal, kerecsensólymot lőttek meg ismeretlen elkövetők Hortobágy térségében. A madár állapota jelenleg stabil és karanténban van megfigyelés alatt. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tájékoztatása szerint...
Bélyeggel tiszteleg a Magyar Posta Brunszvik Teréz öröksége előtt
Alkalmi bélyeget bocsátott forgalomba az első magyarországi óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Posta. Az alkalmi bélyeg a magyar óvodapedagógia megteremtőjének öröksége előtt tiszteleg, aki...
NEKED AJÁNLJUK
A kukorica, a burgonya és az alma termésmennyiségére is hatással lehet...
Főleg a kukorica, a burgonya és az alma termésmennyiségére lehet hatással az idei aszály. A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont kutatói szerint az aszályok nemcsak gyakoribbak...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Egy hagyomány új helyszínen. A Muzsikáló Magyarország 2025 program keretében idén nemcsak éttermekben,...
A legnagyobb forróság a déli, mediterrán térséget sújtja. Spanyolországban néhol 40 foknál is...
Kecskesajtos kreáció lett idén a győztes. Egy kicsit bővebbeb kecskesajtos alapot sós mandula és rozmaringos sült körte...