Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Keresd a jelet!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is megrendezi ökocímke versenyét a környezetvédelem és a fenntartható fogyasztás iránt érdeklődő középiskolás diákoknak a Hungaromet.

A cél az, hogy népszerűsítsék a környezetbarát gondolkodást és a fenntartható fejlődést a 9-13. évfolyamos diákok körében. A fiatalok egyúttal a Környezetbarát Termék és Szolgáltatás védjegyet, az Európai Unió környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerét (EMAS) is jobban megismerhetik.   

A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várják bármely magyarországi középiskolából, egy iskolából három csapat indulhat – közölte honlapján a szervezet. 

A csapatok a keresdajelet.met.hu oldalon regisztrálhatnak október 13-án éjfélig, az első forduló versenyfeladatait a regisztráció lezárulta után teszik közzé.

Az első forduló összesített pontszámai alapján a legjobbnak bizonyuló tíz csapatot hívják meg a döntőbe. A döntőbe jutott csapatok a zsűri előtt mérhetik össze tudásukat, ahol az első fordulóban online benyújtott pályaművek és a személyes teljesítmény zsűrizett pontszámait összesítve eldől, melyik csapat lesz az év bajnoka. 

Az első helyezett csapat 150 ezer forint, a második 90 ezer forint, a harmadik helyezett csapat 75 ezer forint értékű sport-ajándékutalványt nyer, de senki nem megy haza különdíj vagy egyéb jutalom nélkül.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay