Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatodik alkalommal rendezték meg az Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászversenyt, amelynek helyszíne Pakson, a cseresznyéspusztai erdő volt, két év szünet után.



A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Paksi Celőke Íjász Sportegyesület rendezvényének sikeréhez hozzájárult a kellemes, napsütéses idő, a gyenge szél pedig csak tovább növelte a kihívást. A csaknem negyven versenyzőt Csőglei István tűzoltó alezredes, a paksi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője köszöntötte a verseny megnyitóján.

Makai Róbert biztonsági tanácsadó, a Paksi Celőke Íjász Sportegyesület elnöke ismertette a verseny szabályait, a pálya felépítését és a versenyfeladatokat. A versenyzők nyolc egyéni kategóriában, fejenként három-három lövést leadva haladtak végig a huszonnégy állomásból álló pályán, ahol vadon élő állatokat megformáló, élethű célpontokra lőhették ki nyilaikat.


A különböző kategóriákba sorolt íjászok más-más távolságokról lőttek, azonban nem tudták előre, milyen messziről kell leadniuk a lövéseket. A verseny zárásakor dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója örömmel beszélt arról, hogy az ismerős arcok mellett új versenyzőkkel is találkozhatott.


Az okleveleket és díjakat a tábornok a sportegyesület elnökével, Makai Róberttel közösen adta át a helyezetteknek.

(Fotó: Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság )