Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Közélet

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz – közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT).

 

Wikonkál Norbert, az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház főigazgatója, bőrgyógyász onkológus, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke elmondta, hogy a globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre tovább éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket. A betegség különösen gyakori fiatal nők és idősebb férfiak körében. A tudatos hozzáállás nagy jelentőségű – hangsúlyozta, javasolva az önvizsgálatot, illetve a családtagok ellenőrzését, valamint évente szakorvosi vizsgálatot.

Gyulai Rolland, professzor a Magyar Dermatológiai Társulat korábbi elnöke ismertette "A melanóma hazai morbiditási és mortalitási helyzete a XXI. század első két évtizedében" című vizsgálat eredményeit. Közölte, hogy húsz év alatt megduplázódott a nem melanoma típusú bőrdaganatok száma. Évi 2500 melanoma, 4500 laphámrák és 17 ezer bazálsejtes karcinoma megbetegedést diagnosztizálnak.

Figyelmeztetett, hogy a nagyon világos bőrtípusúak számára már kisebb UV-sugárzás is veszélyes, és szoláriumban is kaphat valaki nagy terhelést. Bármilyen bőrelváltozásnál ajánlott orvoshoz fordulni, ami nem múlik el pár nap alatt, hanem növekszik.

Legfontosabb fényvédelmi tanácsaik között szerepel, hogy 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon közvetlen napsütésben, vagy viseljen arcot árnyékoló kalapot vagy sapkát, teljes testet takaró, jól szellőző ruházatot. Mindenki használjon a bőrtípusának megfelelő, magas faktorszámú fényvédő készítményt és UV-szűrős napszemüveget. A szoláriumban már egyetlen alkalom is növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát.