Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megszületett a döntés, a zsűri tagjai kiválasztották a Kapocs – Magyar fiatalok világjátéka legjobb videóit. A program 2025. augusztus 20-án indult, amelyre összesen 154 fiatal jelentkezett. Közülük azok, akik vállalkoztak a rövid videók elkészítésére, kerülhettek a zsűri elé.

A döntés nyomán végül 7 versenyző kap meghívást a magyarországi döntőre, mentoráló településeik támogatásával.

A regisztrációt követően minden résztvevőnek egy online kvízt kellett kitöltenie, amely a magyar kultúrához, történelemhez és identitáshoz kapcsolódott. A második feladat, a kreativitás megmutatása. A résztvevőknek egy saját kisfilmet kellett forgatniuk, amelynek címe, Mit jelent számomra magyarnak lenni? A videóban a fiataloknak azt kellett bemutatniuk, hogyan látják a kultúra és identitás erejét, valamint a közösségi összetartozást.

A nagyközönség 2026. január 19-én, hétfőn 13 órakor ismerheti meg a döntős videókat a Tolna Vármegyei Önkormányzat épületében megtartásra kerülő sajtónyilvános eseményen.

A program különlegessége, hogy a résztvevők nemcsak a mentoráló települések közösségi programjaiban vesznek részt, hanem közösen ellátogatnak az Országházba is, amely méltó szimbóluma a Kapocs országos jelentőségének.

A döntőre Szekszárdon, a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán kerül sor január 22-én. Az ünnepélyes eseményen élő kvízek, zenekari és táncos bemutatók színesítik a programot. 

A győztes jutalma egy kéthetes magyarországi nyaralás négy fő részére, valamint a megtisztelő cím: Kapocs Nagykövete, aki a következő évben segíti az új játékosokat és kapcsolatot épít a külhoni magyar közösségekkel.

A program nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy a döntőbe jutott fiatalok várhatóan az Egyesült Államokból, Szlovákiából, Németországból, Ciprusról és Horvátországból érkeznek.

A Kapocs keretében külön játékot hirdetnek a magyarországi fiatalok számára, amelynek címe, Képkockákban a Kapocs – Kultúra, játék, identitás. Ebben a versenyben a résztvevőknek január 16-a után kell saját videókat forgatniuk a játékban szereplő településeken, bemutatva a helyi közösségek erejét és a fiatalok kreatív energiáit. A kezdeményezés célja, hogy a helyi közösségek és fiatal alkotók saját szemszögükből mutassák be a kultúra, a játék és az identitás erejét.
A program kiemelt tájegysége a Sárköz, amely gazdag néprajzi örökségével, hagyományaival és közösségi erejével különleges hátteret ad a fiatalok alkotásainak. A Sárköz nemcsak a magyar kultúra egyik legszínesebb vidéke, hanem élő példája annak, hogyan kapcsolódik múlt és jelen a közösségi élményekben.
A Kapocs közössége e kiemelt események során nagy tisztelettel adózik Potápi Árpád János emlékének, aki munkásságával és elkötelezettségével sokat tett a külhoni magyar közösségekért, a nemzet összetartozásának erősítéséért és a fiatalok támogatásáért. Az ő öröksége méltó iránytűként szolgál a program számára, amely a kultúra és identitás ünnepét hirdeti.