Az elsőéves hallgatókkal koccintott Belinger Attila, Szekszárd polgármestere, aki erről közösségi oldalán számolt be.
"Tavaly után idén is a Borkútnál köszöntöttem a PTE-KPVK elsőéves hallgatóit. Öröm volt látni, hogy közel százan érkeztek a közös városi koccintásra."

A várvezető azt kívánta a diákoknak, hogy egyetemi éveik alatt ne csak tanulmányaik helyszíneként tekintsenek Szekszárdra. Ismerjék meg a várost, érezzék meg a hangulatát, szeressék meg, és váljanak egy kicsit szekszárdivá is.

"Bízom benne, hogy minél többen úgy érzik majd: diploma után is érdemes itt maradni, itt dolgozni, itt jövőt építeni."
(forrás, fotó: Facebook/Berlinger Attila)






