A Szekszárdi Járási Ügyészség a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy 59 éves férfi ellen, aki 40 éve rendelkezik vezetői engedéllyel.

A vádirat szerint a vádlott 2024. augusztus 10-én reggel 8 óra körül, derült időben, jó látási viszonyok között Simontornya lakott területén, a 64-es számú főúton közlekedett a munkáltatója tulajdonában lévő, vontatóból és a hozzá rögzített vontatmányból álló járműszerelvénnyel. A főút és a 40. sorszámú vasúti fővonal kereszteződésében a vasúti átjárót fénysorompó és félsorompó is védi, melyek üzemszerűen működtek, illetve a vádlott helyismerettel is rendelkezett. 

Ennek ellenére nem tanúsította a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, így figyelmetlensége okán nem észlelte időben, hogy a fénysorompó piros fényjelzésre váltott.

Így a késedelmes észlelést követően megkezdett fékezése ellenére a járműszerelvénnyel a sorompó vonalán túl, már csak a vasúti átjáróban tudott megállni. Ezt követően hátramenetbe kezdett azért, hogy a vasúti átjáró területét elhagyja, időközben azonban a félsorompók elkezdtek lecsukódni, az egyik csapórúd pedig beakadt a nyerges vontató fülkéjébe és letört. 

A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban az anyagi kár nem térült meg. A félsorompó letörése miatt a vasúti átjáró biztosítottsága csökkent, ami a vasúti, valamint a közúti közlekedésben résztvevő járművek vezetői és utasai számára veszélyhelyzetet hozott létre.

A vádlott a cselekményével megszegte a KRESZ-nek a vasúti átjáró megközelítésére vonatkozó szabályait.

"A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Tamási Járásbíróságnál"

– fogalmazott közleményében Dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.