Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kocsolán és Gyulajon. Mindkét település ezzel is komfortosabbá teszik az ottélők mindennapjait.

„A község önkormányzata 198 millió forintot fordíthat arra, hogy a település központjában fekvő zöldterületén létrehozzák az új teret”

– fogalmazott az MTI-nek Lajos Anikó, Kocsola első embere. Az 500 négyzetméteres területen kültéri játékokat, okospadokat helyeznek el. Épülnek parkolók, és kialakításra kerül egy kertmoziként is használható vetítőhely.
A település lakosainak száma 1240. Mivel nincs a faluban művelődési ház, az új téren kültéri kulturális rendezvényeket is tarthatnak majd. Nyáron megkezdődnek a munkálatok.

Selmeci László, a 930 lakosú Gyulaj polgármester azt közölte: „a településen 102 millió forint támogatással egy piaccal összekapcsolt közösségi teret építenek.” Idén indul a beruházás tervek szerint 2025. decemberében zárul. Az elkészülő piacon helyi és környékbeli termelők árulhatnak, és a közmunkaprogramban termesztett zöldségeket is értékesíthetik majd.

A beruházások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásával valósulnak meg.

(forrás: mti.hu, fotó: illusztráció, pixabay)