Magyarországon naponta átlagosan 140 olyan beteg hal meg, akinek állapota indokolná a hospice ellátást, közülük azonban mindössze 11-en részesülnek haláluk előtt otthoni hospice ellátásban – derül ki Szöllősi Melinda, az ELTE Szociológia Doktori Iskolájának doktorjelöltje által készített kutatási jelentésből.
A tanulmány szerint 2025-ben összesen 5974 beteg kapott otthoni hospice ellátást, közülük 4035-en az ellátás időtartama alatt hunytak el. A kutatás ugyanakkor arra is rámutat, hogy az ellátás minősége és hozzáférhetősége jelentős eltéréseket mutat.
A jogszabályok által előírt teljes szakmai team – amely többek között orvosból, ápolóból és más szakemberekből áll – 2025-ben a szolgáltatók mindössze 21 százalékánál állt rendelkezésre. A kutató számításai szerint a naponta hospice ellátásban részesülő 11 beteg közül átlagosan csupán öten jutnak olyan szolgáltatóhoz, ahol legalább elérhető ez a teljes szakmai háttér.
A jelentés szerint a jelenlegi adminisztratív adatokból nem állapítható meg pontosan, milyen minőségű ellátást kaptak a betegek, ezért a rendszer átláthatóságának javításához rendszeres szakmai ellenőrzésekre, dokumentációs auditokra, valamint az ellátási adatok egységes, elektronikus nyilvántartására lenne szükség.
A kutatás az ELTE Digitális Intézményi Tudástárában jelent meg, és egy átfogó kutatássorozat első része, amely a hazai otthoni hospice ellátás működését és lehetséges fejlesztési irányait vizsgálja.




