Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szénmonoxid egész évben veszélyt rejt, nemcsak a fűtési szezonban kell figyelni. A nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, márpedig meleg vizet egész évben használunk.

Eddig hét szén-monoxiddal kapcsolatos esethez riasztották a tűzoltókat. Tavaly huszonhét, 2021-ben húsz, míg 2020-ban huszonkettő alkalommal tárcsázták a 112-es központi segélyhívót.

Legutóbb június ötödikén Szekszárdon, a Csonka utcába riasztották a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltóit, ahol egy főzőkonyhában elhelyezett szén-monoxid-érzékelő jelzett be.

A hibás berendezés működését felül kell vizsgálni ezesetben, szerencsére az eset nem végződött tragédiával.

Fontos tudnod!

Ha lecserélték nálatok is a régi fa nyílászárókat és jól szigetelő műanyag ablakokat, ajtókat szereltek be, akkor még inkább fontos a körültekintő magatartás. Gyakori, hogy átépítésnél megszüntetik a konyhai, fürdőszobai szellőzőnyílásokat, szellőzőrácsokat. Ha jól szigetelnek az ajtók és ablakok, nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő működés közben elhasználja a szoba levegőjét. Ha nincs szellőzés, szén-monoxid fejlődik. Ez a gáz pillanatok alatt létrejön, és már nagyon kis koncentrációban is halálos lehet, évente tíz-tizenöt áldozatot szed. 

A szén-monoxid kialakulását minden olyan épületgépészeti megoldás elősegítheti, amely megváltoztatja az otthonunkban a levegő áramlását. Ilyen lehet a páraelszívó, vagy a mobil klíma.  

 

Mit tudunk tenni?

Vannak olyan technikák, eljárások, melyek fokozzák a biztonságot

A megelőzés érdekében az új ablakokba szereltessünk légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel. Átalakításnál ne szüntessük meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat. Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, vegyünk otthonra egy szén-monoxid-érzékelőt.