Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem lehet, egyszerűen kell. Hiszen ha valakivel konfliktusunk van, az nyugtalanít bennünket, nem találjuk önmagunk lelki békéjét. A Kultúrkortyok Szabadegyetem legutóbbi programja a konfliktus és kezelése témát vesézte ki. 


„Lehet kisebb, vagy éppen nagyobb, megterhelő, vagy kevésbé megterhelő, de szinte mindig jelen van az életünkben – ez a konfliktus”

– mondta dr. Kaszó Gyula, rformátus lelkipásztor a Babits Mihály Kulturális Központ programján. A közkedvelt előadó a Szentírásból hozott példákon keresztül mutatta be a konflikust, amely, mint fogalmazott, megbújik a háttérben, rombolja a lelki, testi egészségünket.

„Szavakkal, tettekkel, az egymás iránt tanúsított nyitottsággal a nehéz helyzetek kezelhetők, ami fontos, mert senki nem élhet állandó viaskodásban.”

(forrás, fotó: Babits Mihály Kulturális Központ Facebook oldala)