Bensőséges programsorozattal ünnepelték a Magyar Ápolók Napját a szekszárdi kórházban.  A Tolna Megyei Balassa János Kórház szakdolgozói már hosszú évek óta megünneplik május 12-dikén az Ápolók Nemzetközi napját, de a Magyar ápolók Napja alkalmából a kórház ápolásvezetése február 17-én első ízben tartott megemlékezést.

Több programmal is az ünnepre emlékeztek

1800 darab „lélekemelő szívecskét” adtak át, a kórház minden egyes dolgozója számára. Tóth Viktória lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy két évvel ezelőtt hozták létre az „Életmentés-másként” elnevezésű programot, amelynek keretében, ezekkel a szívecskékkel támogatják szolgálatukban az egészségügy területén dolgozókat.
A  szívecskék eddig az ország 11 kórházába jutottak el és ebben az évben, legelsőként a szekszárdi kórház dolgozói vehetik kézbe azokat. 

"Sokszor az apró örömök tudnak továbblendíteni, ezek a szívecskék és az általuk közvetített gondolatok arra fogják emlékeztetni a nővéreket, szakdolgozókat, hogy a nagy cselekedetek mellett, a mindennapi, apró figyelmességek milyen sokat számítanak mindannyiunknak"

– fogalmazott Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgató.


Kossuth Zsuzsannára, az első magyar főápolónőre emlékezve, a kórházpark „ápolók ligete” rövid, bensőséges ünnepségre várta a szakdolgozókat, a kórház vezetését, valamint az orvosok és a háttérterületek képviselőit.