Van úgy, hogy az ember megiramodik a felelősség elől. Persze a kérdés mindig az, hogy fordított esetben mit tenne?

Megdöbbentő baleset szerdán délután Szekszárdon a Mészáros Lázár utcában – fogalmaz közleményében a rendőrségi sajtóközlemény.

Egy ismeretlen autó vezetője a fenti útszakaszon közlekedett a Mátyás király utca irányába. A sofőr nem tartott megfelelő oldaltávolságot, és emiatt nekiütközött az út szélén parkoló autó oldalának.

A balesetet követően az ismeretlen jármű vezetője megállás és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.

Ezen kívül a nap folyamán történt másik három balesetben egy alkalommal a tolatás szabályait szegte meg a vétkes sofőr. Egy másik esetben a követési távolság be nem tartása miatt történt az ütközés, és egyszer a parkolóból való kiállás eredménye lett a baleset.