A Szent István téren 11 órakor kezdődik a megemléklezés a doni áttörés 83. évfordulója alkalmából, a II. világháborús emlékműnél.
Egy kanyar. Egy kanyar, amely 1943. január 12-e óta keserű mementója egy súlyos eseménynek, egyben a magyar hadtörténet egyik legsötétebb napja. 82 évvel ezelőtt a Don-kanyarban a jelentős létszámfölénnyel bíró szovjet Vörös Hadsereg támadásba lendült, így a 250 ezer fős II. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó katonák, munkaszolgálatosok közül megközelítőleg 130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy kerültek fogságba – ezen a napon rájuk emlékezünk.
- Emlékező beszédet mond: Berlinger Attila, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere
- Ünnepi műsor a Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium diákjainak előadásában.
- Egyházi áldást mond: Miklovits Attila római katolikus káplán
- Koszorúzás
Közreműködik:
Szabó Péter, Honvéd Hagyományőrző Egyesület