Csütörtökön reggel, kora délelőtt borongós lesz az ég, kisebb eső is előfordulhat, majd felszakadozik a felhőzet, hosszabb időszakokra kisüt a nap. Többfelé megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. Hajnalban, reggel, párás ködös lehet a levegő.
Kora reggel 2, délután pedig 6 fok körül alakul a hőmérséklet.
Pénteken kezdetben szórványosan a középső és északi, északkeleti országrészben fordulhat elő eső, zápor, majd napközben egyre inkább északon, északkeleten, illetve estefelé a délnyugati határ közelében alakulhat ki gyenge eső. Az Északi-középhegység térségében borongós, nyirkos marad az idő, máshol több-kevesebb időre kisüt a nap. A déli-délkeleti szél a Dunántúl északi felén többfelé megélénkülhet. A minimumok -1 és +6, a maximumok pedig többnyire 8 és 14 fok között várhatók, ennél pár fokkal hidegebb az Északi-középhegység térségében lesz.
A nyirkosabb, hidegebb tájakon – elsősorban az Alpokalján – élők körében tartósabban fennállhatnak a kopásos eredetű ízületi fájdalmak. A szelesebb tájakon fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet. Ugyanakkor hazánk nagy részén végre hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, ami jó hatással lesz a hangulatra, közérzetre.





