12 hónap

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjének záróünnepségén.

A 4288 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhetett az Arany Pálmáért. A díj átvételekor Buda Flóra Anna köszönetet mondott a film teljes alkotógárdájának és a finanszírozónak azért, hogy támogatták filmje létrejöttét, valamint a fesztiválnak a meghívásért Cannes-ba, ahol "élete legcsodálatosabb hetét töltötte".

A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet. Ám ezt megelőzően a hazai nézők is láthatják az alkotást a június 1-7. közötti Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A cannes-i fesztivál rövidfilmes versenyében utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat: Mészáros Péter Eső után című kisfilmje, azt megelőzően pedig 1996-ban Iványi Marcell Szél című filmjét díjazták az Arany Pálmával.  

"A film arról szól, hogy egy fiatal nőnek hogyan kapcsolódik a szexuális fantáziájához az a bezártság, amit felnőttként egy szüleinél élő nő megél. Ezért egy szociópornót készítettem" – hangsúlyozta. Nagy örömet jelentett számára, hogy az alkotás élőszereplős filmekkel együtt szerepelt a rövidfilmes versenyben, és a tervei között szerepel, hogy a jövőben élőszereplős filmet is rendezzen.