Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2023-ban mintegy 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban a tehetségek  támogatására. Ebben az évben az NTP rendszere sok szempontból megújul azzal a céllal, hogy átláthatóbbá és az eredményei mérhetőbbé váljanak.

A tehetségek azonosítása egységes szempontok alapján történik

Végig lehet követni a fiatalok útját, melynek végén mérhető tehetségük hasznosulása, összekötve őket a felvevő területekkel. Ezeknek a szempontoknak a megvalósítására idén pilot programot vezetünk be, majd 2024-től egy mindenki számára nyitott rendszer jöhet létre.

Szekszárdiak figyelem!

A pályázatok több ütemben válnak elérhetővé, a most megjelent felhívásokra összesen több mint 2 milliárd forint támogatási igényt lehet benyújtani.

A Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően 2009 és 2023 között eddig csaknem 19 ezer projekt támogatása valósult meg, mintegy 34 milliárd forint értékben. A források által évente 300-350 ezer fiatal kaphat lehetőséget tehetsége kibontakoztatására.

A nyílt pályázati felhívások benyújtási határideje október 12. Bővebb információ a www.emet.gov.hu weboldalon található.

(fotó: illusztráció, pixabay)