Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Meglopta az álbeteget, lebukott

Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentőápoló, aki hetvenezer forintot lopott egy "betegtől".

A Nemzeti Védelmi Szolgálat honlapján olvasható információ szerint a szolgálat szerdán végzett megbízhatósági vizsgálatot két egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott budapesti mentőápolónál: a szolgálat magát betegnek kiadó, kórházba szállított munkatársától egyikük hetvenezer forintot lopott el.

A kórházban a mentőápolók a rendőrségnek tagadták a bűncselekmény elkövetését, az ellopott pénzt önként nem adták át, azt azonban egyikük nadrágzsebében megtalálták – írta az NVSZ. A mentőápolót ezután lopás miatt előállították, gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított – áll a közleményben.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat tájékoztatása szerint "a megbízhatósági vizsgálat a korrupció elleni fellépés egyik hatékony eszköze, annak visszaszorítását szolgálja. A vizsgálat során a valóságban is előforduló élethelyzetek mesterséges kialakításával az NVSZ azt ellenőrzi, hogy az érintett eleget tesz-e jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének".

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com