A Szekszárdi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy 22 éves férfi ellen. A vádirat szerint 2026. január 16-án délután a vádlott az egyik Tolna vármegyei kisváros központjában, egy lakóház előtti közterületre ment, ahol magánjellegű szóváltást kezdeményezett az ott lakó 36 éves nővel, aki a távoli rokona.

"A vita során a vádlott egy alkalommal jobb ököllel arcon ütötte a nő 16 éves fiát, aki mellette állt"

– fogalmazott közleményében Dr. Kiss Yvette a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Amikor a nő a gyermeke védelmére kelve rákiáltott a vádlottra, hogy miért bántja a fiát, akkor a vádlott hirtelen a nőt is ököllel megütötte a bal szeme környékén. Az ütésektől mindkét sértett a földre esett, és könnyű sérülésük keletkezett. 

Mivel a vádlott a rokonuk, ezért vele szemben a sértettek a bántalmazás miatt nem terjesztettek elő magánindítványt. A vádlott városközpontban tanúsított erőszakos és kihívóan közösségellenes magatartása azonban az utcán tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltett. 

A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

 

(fotó: illusztráció, pexels)