Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Közélet

Megválasztották a 2023-as év madarát, kétéltűjét és lepkéjét

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által indított, online szavazás résztvevői a 2023-as év madarának a barkóscinegét választották, a 2023-es év kétéltűje az alpesi gőte lett, a 2023-as év lepkéje címet pedig a fecskefarkú pillangó viseli.

Az MME 1979-ben indította el az Év madara akciót, melynek célja, hogy a természetvédelmi problémákkal érintett fajokat, madárcsoportokat jobban megismertessék az emberekkel. Hasonló céllal, évenként váltakozva indították el az Év hüllője, Év kétéltűje programot 2012-ben, majd az Év lepkéje szavazást 2023-ban – olvasható a(z) MME oldalán.
Az MME tájékoztatása szerint a tavaly nyári internetes lakossági szavazáson a legtöbb voksot a barkóscinege kapta, így 2023-ban ez a faj lett az év madara. Az eurázsiai elterjedésű madár, világállománya 1,5-3 millió pár, a magyarországi állomány 5400-6300 pár közé becsülhető. Védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Az év kétéltűjét, illetve hüllőjét nem lakossági szavazás, hanem az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya választja meg 2012 óta.
A Magyarország középhegységeinek hűvös, csapadékos mikroklímájú élőhelyeinek kisebb tavaiban, tócsáiban szigetszerűen előforduló alpesi gőte az egyik legritkább. Kevésbé közismert magyarországi kétéltű és néhol fordul elő, ezért csak kevesen találkozhatnak vele. Védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint. Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről, és szinte azonnal a petézőhelyre vonul, amelyen gyakran a foltos szalamandrával, a pettyes gőtével és a sárgahasú unkával osztozik.

Az idén indult Év lepkéje akció első lakossági szavazását a fecskefarkú pillangó nyerte.
A fecskefarkú pillangó világszerte elterjedt faj, csaknem az egész északi féltekét benépesíti. A magyar tájakon szinte bárhol előfordulhat, de a hegy- és dombvidékeken a leggyakoribb. Védett, természetvédelmi értéke 10 ezer forint és a Vörös Könyvben szereplő faj. Az olvasmányban azoknak a fajoknak szerepelnek, amelyeket a kipusztulás veszélye fenyeget, vagy már sajnos ki is pusztultak bizonyos területről vagy egész Földünkről.