A 3000-es torna immár negyedik volt Gerjenben. A jótékonysági focikupára meghívást kapott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csapata is.

Segítették a kórház gyermekosztályt

Mint arról korábban beszámoltunk, a torna jótékony céllal bír. 

„A rendezvény célja minden évben a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórház Gyermek Osztály alapítványának a megsegítése.”

„Csiszre” maradtak le a dobogóról

A csoportküzdelmek során a Tolna megyei rendőrök a saját csoportjukban a második helyet szerezték meg az öt csapat közül, ezzel kivívták a jogot a bronzmérkőzésen való részvételre. A harmadik helyért a Paksi Atomerőmű csapatával játszottak kollégáink, akik nemes küzdelemben ezúttal lemaradtak a dobogóról.

A jótékonysági tornát végül a TEIT csapata nyerte, második helyen a Tolna Megyei Önkormányzat, míg harmadikon a Paksi Atomerőmű csapata végzett.

A negyedik alkalommal megtartott jótékonysági rendezvényen 940 ezer forintot sikerült összegyűjteni a gyerekeknek. Az eredményhirdetést követően Dr. Németh Csaba, a Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgatója átvette az összeget és az eseményt tanúsító emléklapot is a szervezőtől, Romhányi Károlytól, Gerjen polgármesterétől.