Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Nagyon megy a magyar meggy

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarország továbbra is az Európai Unió egyik legmeghatározóbb termesztője, Lengyelország után a második helyen áll. 

A magyar fajták színe, íze, bogyómérete, mag-hús aránya és állaga felülmúlja a külföldi versenytársakat, így a feldolgozóipar mellett a frisspiacon is keresett, közölte az Agrárminisztérium. 

A hazai meggy jelentős része, évjárattól függően mintegy 50-75 százaléka export termék. A kivitelből a friss meggy 25%-ban, a meggybefőtt 70%-ban, a fagyasztott meggy pedig 5%-ban részesedik. Az uniós meggybefőtt-kereskedelemben Magyarország vezető szerepet tölt be, Németország a legjelentősebb célpiacunk. 

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy lehetőleg fogyasszuk frissen a meggyet, mert így érvényesülnek élettani szempontból legkedvezőbb tulajdonságai. Ráadásul a hazai gyümölcs finomabb is, mert a gazdák természetes érési időben szüretelik. A sok ezer kilométerről érkező, korábban leszedett gyümölcsnek csökken az élvezeti értéke, a szállítás miatt drágább is lehet, nem beszélve az EU-n kívüli termelési, növényvédelmi szabályok nyomon követhetőségének ellenőrzéséről és az annak hiányában fellépő kockázati tényezőkről. 

A tavalyi aszály, az idei fagyok és a szokatlanul hideg, a gombabetegségeknek kedvező csapadékos idő miatt azonban a tavalyinál valamelyest gyengébb terméshozam várható. A tárca szerint azonban kiváló a gyümölcsminőség, annak ellenére, hogy a hideg időjárás miatt egy-két héttel csúszott az idénykezdet. 
 
Fotó: Fekete István