Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Nagyot fordult a kocka a munkaerőpiacon

Június óta ugyanis folyamatosan csökken a foglalkoztatottak száma; nyáron megközelítőleg annyi ember vesztette el a munkáját a tömeges elbocsátások következtében, mint tavaly egész évben.

Tegyük a szívünkre a kezünket, nem ezt szoktuk meg. Inkább a magas foglalkoztatottság, illetve bizonyos területeken a munkaerő- és a szakemberhiány volt a jellemző. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén szeptemberben 4 millió 708 ezren dolgoztak, ami bár 74,6 százalékos foglalkoztatottságot jelent, ugyanakkor egyre több aggasztó jel utal arra, hogy véget érhet a kedvező tendencia – szúrta ki a Pénzcentrum.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint különösen a májustól augusztusig tartó időszakban szűnt meg így rengeteg munkavállaló állása. A tömeges elbocsátások augusztusban érték el a csúcsot, akkor 2086-an kapták meg felmondólevelüket, a három hónap alatt pedig majdnem 3700 embertől köszöntek el a munkáltatók. Ez jóval magasabb érték ahhoz képest, hogy 2021-ben egész évben nem közelítette meg ezt a számot a tömeges elbocsájtások aránya. Ezt igazolják a KSH számai is: míg júniusban 4 millió 739 ezren dolgoztak itthon, addig szeptemberre ez a szám már 31 ezerrel alacsonyabb volt, ráadásul nyár óta folyamatos a csökkenés.

Szakértők szerint a rezsiárak emelkedése a legtöbb céget különösen érzékenyen érintette, ami bizonyos munkaadók esetében odáig vezetett, hogy a leépítésekben vélték megtalálni a túlélésük zálogát. Sok jóra ősszel sem lehet számítani, mert számtalan cégnek ilyenkor jár le a tavaly megkötött gázszerződése, újat pedig lényegesen drágábban tudnak majd kötni az ismert okokok miatt. Mindez oda vezethet, hogy egy ideig nem lesz vége a tömeges elbocsátásoknak, illetve tovább csökken a foglalkoztatás.