Vásárosdombó lakossága egyként áll ki harangja mellett. Közel száz éve zeng, most adománygyűjtéssel mentenék meg. Közösségi összefogással újították fel a templom két kisebb harangját.  Most a szentháromságról elnevezett nagy harang munkálataira gyűjtenek nagy erőkkel a helyi plébánián.

"Elöregedett minden, a mechanika és az elektronika is. Még szól, de rossz állapotban van, szeretnénk megelőzni azt, hogy elnémuljon"

– ezt mondta a sajtónak V. Kovács Ferenc vásárosdombói plébános. 

A Tours-i Szent Márton tiszteletére felszentelt templomban három harang működik. Amire most gyűjtenek, a nagy harang
Tömeg: 686 kg
Átmérő: 108 cm
Alaphangja: fis-ges1
Öntötte: Szlezák László
Budapesten 1928-ban.

A plébános hozzátette, a legkisebb – a lélekharang, avagy Szent József-harang – idén megújult, így hosszú idő után újra szól a helyiek örömére. A templom középharangja pedig igazán különleges. Közel kétszázötven éve hallatja magát. Műemlékharang, 1779-ben öntötték Budán.  

A harang része a népi kultúrának, a hagyományoknak

Az, hogy ne némúljon el a nagy harag, azért is fontos erővel bír a lakosság számára, mert őriznék is a hagyományokat. 

"Ezen a vidéken döntően paraszti lakosság élt, akik a harangszó hallatán letették a szerszámokat és megálltak imádkozni"

– emelte ki V. Kovács Ferenc. 

A "harangi kultúra" megjelenik a mindennapokban. Köztudott például, hogy ha valaki meghal a településen és egyházi temetése lesz, a lélekharang tudatja a hírt. A harangok sorrendje szokás szerint azt is kifejezte, hogy férfi vagy nő a halott, vagy gyermek. 

Már csak 580 ezer forintra van szükségük

Erre mondhatjuk, hogy kevés, de jelenleg a vásárosdombói nagy harang életében sok. Viszont ennyit kell még gyűjtenie a közösségnek. Így a helyiek mellett megszólítják a  településről elszármazottakat is.

Hiszen a harang hangja valószínűleg bennük is ott él még…

(fotó: Schmidt Árpád, Rimóczi Patrik)