Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy könnyű sérüléssel járó és két anyagi káros baleset történt december 27-én.  Egy autós közlekedett kedd reggel Tolnán a Bajcsy Zsilinszky utcán a városközpont felé.

„A felkelő nap elvakította.”

Figyelmetlensége miatt kissé letért az útról és nekiütközött az úttest szélén parkoló kocsi hátuljának. A balesetben egy kisgyermek könnyebben megsérült.

Egy autós közlekedett az 56-os főúton Várdomb és Bátaszék között, amikor a bokros fás részről egy őz a kocsi elé ugrott. A sofőr az ütközést nem tudta elkerülni, és elütötte az állatot, ami a baleset után elszaladt. A kocsi összetört. 


Egy autó vezetője közlekedett a faddi úgynevezett sertéstelepi úton, amikor a keskeny úton nem tartott kellően jobbra, és a bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött az úttestről jobbra le húzódó, majd megálló BMW tükrének, majd a hátsó sárvédőjének. A balesetet okozó férfi előbb elhajtott a helyszínről, ahova rendőri intézkedés közben végül visszament.