Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június 26-ig van időd! A PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Pályázati és Ösztöndíj Bizottság pályázati felhívást tett közzé Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj elnyerésére. 

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra azon államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas), illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali) alapképzésben, mesterképzésben részt vevő hallgató pályázhat, aki

  • a. az adott vagy korábbi tanulmányai során legalább két félévre bejelentkezett, a pályáztatás időszakában (a tanév második félévében) hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és legalább 55 kreditet megszerzett, továbbá
  • b. az utolsó lezárt tanévben kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el (tanulmányi eredményének  [súlyozott átlag] szerinti számtani átlaga minimum 4,10), illetőleg
  • c. a maguk szakmai területén kimagasló munkát végeztek.

A pályázatot a PTE KPVK PÖB-nek címezve, személyesen, vagy postai úton a Dékáni Hivatal Titkárságára egy eredeti példányban kell benyújtanod. Postacím: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.

A pályázat beérkezési határideje: 2024. június 26.,(szerda) 12:00 óra.

Részletek itt >>>