Az I. Béla Gimnázium 2023-ban immár 19. alkalommal rendezi meg Szekszárdon a Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny döntőjét. 
A verseny az informatikai tehetségkutatás egyik jó lehetősége hazánkban, melynek elindítása a város díszpolgára, Kovács Győző nevéhez fűződik és a gimnázium az ő szellemében bonyolítja mai napig a rendezvényt. 

Idén Vajdaságból és Erdélyből is érkeztek fiatalok. 

A résztvevőket Hajós Éva igazgató és dr. Baráth Csilla, a Szekszárdi Tankerületi Központ igazgatóhelyettese, szakmai vezetője köszöntötték, valamint Ács Rezső polgármester képviseletében Posta Zoltán, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság tagja szólt az indulókhoz, felidézve egy anekdotát, ami szerint amikor Pólya György, a világhírű matematikus, a heurisztika kidolgozója Zürichben tartott haladó szemináriumot diákoknak, egy állítással kapcsolatban megjegyezte: ez még nem bizonyított, és lehetséges, hogy igen nehéz is a bizonyítása. Ám öt perc után az egyik hallgató felállt, és felírta a táblára a bizonyítást. Ő volt Neumann János, a verseny névadója.

Mint elhangzott a fiatalok gondolkodása gördülékenyebb, mint a felnőtteké. A program a mai nappal zárul.