Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Nevelőszülős családok töltöttek el egy napot a tolnai Duna-parton

Harmadik alkalommal telt meg nevelőszülőkkel és családjaikkal az Alta Ripa Szabadidőpark, hiszen a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Tolna Vármegyei Nevelőszülői Hálózata újra megszervezte hagyományos családi napját. A vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekek és fiatalok, valamint az őket családjukba fogadó nevelőszülők rengeteg program közül válogathattak. 



 

Az ÁGOTA Közösség egyik legfontosabb célja, hogy nevelőszülőik megismerhessék egymást és tapasztalatokat cseréljenek azon társaikkal, akik szintén vállalják családjukból kiemelt gyermekek nevelését, gondozását.

A jó hangulatú napon természetesen a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat is számtalan lehetőség várta. Találkoztak sorstársaikkal, kellemes időt töltöttek el egymás társaságában, így átérezhették, hogy nincsenek egyedül ebben a helyzetben.


A családi napon Szécsényi Sándor, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató területi igazgatója köszöntötte a nevelőszülői családokat. A szakember elmondta, "Tolna vármegyében  jelenleg 305, vérszerinti családjából kiemelt gyermek cseperedik, róluk az ÁGOTA Közösség 103 nevelőszülője gondoskodik."


"E hivatás felbecsülhetetlenül fontos, hiszen ezen segítő szándékú emberek szeretetteljes, stabil hátteret biztosítanak vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő csemetéinknek. Nevelőszülőink fontosak számunkra, ezért is szervezünk ilyen napokat, hogy kicsit kikapcsolódjanak és kötetlenül beszélgethessenek a többi nevelőszülőveI"

– hangsúlyozta a területi igazgató, aki hozzátette, a családi napon mintegy kétszázan vesznek részt.



A programon többek között közreműködött a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya is. Standjuknál a gyermekek ujjlenyomatokat készítettek és egy rendőrautóba is beültek. A helyi polgárőrség jóvoltából egy kerékpáros ügyességi pályán bicikliztek végig a fiatalok, és egy részegszemüveget is felpróbáltak. Az ÁGOTA Közösség bűnmegelőzési divíziója is kitelepült az eseményre, akik egy, a 112-es segélyhívóval foglalkozó feladatsorral készültek, a helyi önkéntes tűzoltóegyesület pedig egy habpartival lepte meg a fiatalokat.

A fácánkerti Horváth Gyuláné Ildikó elmondta, nagyon boldog, hogy annak idején a nevelőszülői hivatást választotta. A család igyekszik minél több programot szervezni a náluk cseperedő gyermekeknek, így nem volt kérdés, hogy a családi napra is ellátogatnak.

"Sokat segít nekünk az ÁGOTA Közösség"

Rengeteg programot szerveznek, ahol számtalan élménnyel gazdagodnak a fiatalok. Voltak a gyermekeim több táborban is Fonyódon, Zánkán és voltunk ÁGOTA Falván a nagyszabású gyermeknapi programon is mindannyian

– mesélte a nevelőszülő.

Dombai-Anol Erika és férje öt éve nevelőszülők. Hangsúlyozták, a családi napon a gyermekek mellett ők maguk is sok mindennel gazdagodnak.

– Azért szeretem az ilyen rendezvényeket, mert újra találkozhatok olyanokkal, akikkel együtt végeztem el a nevelőszülői képzést. Beszélgettünk, tapasztalatainkkal segítettük egymást például a most aktuális iskolakezdésben is – emelte ki a nevelőszülő. 
A nagydorogi nevelőszülői családban élő, hetedik osztályos Csurai Angelina Vanessza is sok dolgot kipróbált a családi napon. A fiatal lelkesen mesélt élményeiről. "Nagyon élveztem például a biciklis ügyességi versenyt. Minden állomáson pontokat gyűjtöttünk, ezeket aztán a nap végén ajándékokra váltottunk be."

Ahhoz, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok szeretetteljes, stabil hátteret biztosító családban nőhessenek fel, minél több olyan segítő szándékú emberre van szükség,  akik úgy érzik, hogy nevelőszülőként kitárnák szívüket és otthonukat vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő fiatalok előtt.

(Megszólal: Szakter Mária, a nevelőszülői hálózat vezetője és
Szél Henrikné, nevelőszülő)

Ha Téged is érdekel a nevelőszülői hivatás, a részletekről itt informálódhatsz >>>
vagy ide írj: neveloszulo.jelentkezes@szentagota.hu illetve ezt tudod hívni 06-20-946-10-05 és 06-20-921-
46-70 telefonszámokat.