1 év

Az elmúlt nyáron tomboló extrém aszály a Debrecen melletti Vekeri-tavat sem kímélte, a tó teljesen kiszáradt, és így elképesztő holmik bukkantak elő a medréből.

Ősszel a tó olyan képet mutatott, mint a meder kialakítása előtt, 1970-ben. A csapadéktól vízi növények sarjadtak életre, „szélerővel” hajtott nádszálseprűk tisztogatják a stégek oldalát, és az űrbéli szürke táj helyett zöldellő völgy képe fogad, akárcsak az egykori Nyírvízi lápon.

A Vekeri-Pihenőközpontot 1976. április 30-án adták át, s a tervezői már akkor előrevetítették, hogy a belvízzel – főként a Kati-érből – táplált tó tízévenként kiszáradhat, ugyanis nincs természetes vízfolyása. 
Egy-egy aszályos, forró napon több centimétert is apadhat a vízszint. Ilyen időszakban, az utánpótlást segítő csatorna szintén érintett, kiszárad, a folyamat felgyorsul, s bekövetkezik a meder teljes kicserepesedése.

Azóta a sok csapadéknak köszönhetően nagyot nőtt a tó vízszintje, erről a Haon.hu számolt be. Fotókat is közöltek az újjáéledt Vekeri-tóról, amely a hattyúk mellett a természetszeretőket és a kirándulókat is tárt karokkal várja.