Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Novemberben rendezi meg a Budapest Ballet Grand Prix-t

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix (BBGP) nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE). Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.

Fodorné Molnár Márta, az MTE rektora a rendezvény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a 14-24 éves korosztályba tartozó fiataloknak rendezett versenyre pénteken zárul a jelentkezés, eddig 22 országból több mint 140 regisztráció érkezett, a jelentkezők közül 80 versenyzőt választanak ki.

Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára annak kapcsán, hogy az idei versenyt kiemelt érdeklődés övezi, úgy fogalmazott: ez nem véletlen, hiszen a magyar táncművészet és a magyar balettművészek világhírűek.

Felidézte, hogy a tavalyi versenyen kiváló eredményeket értek el a tehetséges magyar fiatalok. Akik idejönnek tanulni, azok is mind viszik országunk jó hírét – mondta, kiemelve, hogy így az országimázs szempontjából is fontos szerepet tölt be a rendezvény.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek a fiatalok nevelésében és a rendezvény megszervezésében. Kiemelte a szülők szerepét is, akik nap mint nap vállalják azokat az áldozatokat és terheket, amelyek már kisgyerekkortól együtt járnak azzal, ha egy gyerek táncol. Mint mondta, amikor láthatják gyermekük sikereit, minden erőfeszítés értelmet nyer.

Hozzátette: a kulturális kormányzat mindent megtesz azért, hogy a magyar táncművészek ki tudjanak teljesedni, és amikor az egyetem falai közül kikerülnek, legyen előttük perspektíva.   

"Kiváló táncegyütteseink vannak, akár a Győri Balettre gondolok, a Szegedi Balettre, vagy a Pécsi Balettre, vagy a Miskolci Balettre, amelyek szintén komoly állami támogatásban részesülnek évről évre" – sorolta.

Fodorné Molnár Márta kiemelte: céljuk, hogy 2030-ra az egyetem Európa meghatározó táncművészettel összefüggő képzési központjává váljon. Elmondta: az idén már harmadik alkalommal rendezik meg a Budapest Ballet Grand Prix-t, amelyre a professzionális képzésben résztvevő, vagy már együttesekben táncoló fiatalokat várják. A verseny az idén is a Nemzeti Táncszínházban lesz, a díjátadó gálának pedig november 21-én a Müpa ad otthont.

Kiemelte, hogy a táncosok számára a verseny edukációs folyamat: workshopokat is szerveznek, és a résztvevők a zsűritagokkal két alkalommal is beszélhetnek produkcióikról. A verseny lehetőséget biztosít a fiatal táncosoknak a nemzetközi kitekintésre, kapcsolatok kialakítására, segíti a pályakezdésüket, ösztöndíjat és karrierlehetőséget is biztosíthat.

Kiss János balettművész, az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke a Budapest Ballet Grand Prix jelentőségét hangsúlyozva köszönetet mondott a Nemzeti Táncszínházzal és a Müpával való együttműködésért, a díjat biztosító Herendi Porcelánmanufaktúrának, valamint a főtámogatónak, a MOL-Új Európa Alapítványnak és a verseny további támogatóinak.

Nagy Tamás, a BBGP versenyigazgatója elmondta: a zsűri elnöke Aradi Mária táncművész, a Magyar Állami Operaház és a Holland Nemzeti Balett korábbi prímabalerinája, próbavezető balettmester, aki immáron a fiatal táncosok több generációját segíti, és világot látott magyarként szolgálja a magyar táncművészet ügyét. A zsűri tagjai között van Megan Fairchild, a New York City Ballet vezető táncművésze, Kinsun Chan, svájci-kanadai koreográfus, a Semperoper Balett művészeti igazgatója, Jahn Magnus Johansen, a Norvég Nemzeti Balett társigazgatója és ifjúsági társulatának vezetője, Mário Radačovský, a Holland Nemzeti Táncszínház (Nederlands Dans Theater- NDT) korábbi szólistája, a Brnói Nemzeti Színház balett-társulatának művészeti igazgatója.

Miklósa Erika operaénekes, a főtámogató MOL-Új Európa Alapítvány elnöke az eseményre küldött köszöntőjében kiemelte: a verseny rövid idő alatt nemzetközi rangot vívott ki magának, a világ számos pontjáról vonzza ide a fiatal tehetségeket. Kiemelte: a Magyar Táncművészeti Egyetem az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. "Háromnegyed évszázad, amelyben tudást adott tovább minden mozdulat"- fogalmazott, hozzátéve: mesterek és tanítványok sokat tettek azért, hogy a magyar táncművészet és táncoktatás értékei a világ közös kultúrájának részeivé váljanak, most pedig mindez megjelenjen egy magyarországi világversenyen.

Az alapítvány kiemelten támogatja a fiatal tehetségeket és a mentorokat – mondta, hangsúlyozva: a tehetség támogatása a legnagyobb és legszebb befektetés, amit közösség tehet.

(Fotó, forrás: MTI)