A szekszárdi esőmanók kis csoportja tett látogatást a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületében, ahol tartalmas és élményekben gazdag délutánt tölthettek el.

Az autizmussal élő gyermekek fejlesztése és érdekeik védelme érdekében 2010-ben jött létre az Esőmanók Tolna Megyei Egyesülete, amely rendszeresen szervez programokat a fiatalok számára.

Ezúttal az egyesület ötfős csoportja – Zsófi, Ádám, Beni, Endre és Zéti – kapott lehetőséget arra, hogy betekintsen a rendőrség mindennapi munkájába.

A gyerekeket és kísérőiket dr. Hablicsek Nikoletta vármegyei rendőrfőkapitány fogadta, aki közvetlen hangulatú beszélgetés keretében ismertette meg őket a rendőrség feladataival.

Szó esett a 112-es segélyhívó fontosságáról és helyes használatáról is. Ezután a fiatalok megfigyelhették a tevékenység-irányítási központ működését is, ahol szintén a főkapitány mesélt nekik az ügyeletesek munkájáról.

Többen közülük ki is próbálhatták, hogyan zajlik a kommunikáció a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök és az ügyeletesek között.