Október 4-én kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák veszettség elleni idei őszi vakcinázása, ezzel egyidőben az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben.
A rókák immunizálása vakcinatartalmú csalétkekkel történik, melyek kijuttatását kisrepülőgépekkel végzik, a művelet nem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket.
A lakosságot az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról, valamint az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte, hogy a betegséget megelőző intézkedések közös társadalmi célt szolgálnak, emellett felhívták a figyelmet arra, hogy a veszettség gyanúját kötelező jelenteni a hatóság felé.
A vakcinázás eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. A korábbi évek adatai alapján az immunizálásban érintett területeken a rókák több mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.
A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe és az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih weboldalán is megtalálható.
(Illusztráció: Pixabay)