0:00
/
Online játékkal gyűjtöttek pénzt a kutyamenhelynek

A Szekszárdi Kutyamenhely megsegítésére indított jótékonysági stream-et a Szekszárdi Gamer Egyesület.

Játék közben pénzt gyűjtöttek

Az egyesület két tagjának, Felker Tamás és Felker Dániel fejéből pattant ki az ötlet, hogy az egyik legnagyobb stream felületen jótékonyságra buzdítsák nézőiket. Két játékkal játszottak, közben pedig egyre több pénzt gyűjtöttek a hontalan állatoknak.

„Mi ezt minden szempontból fontosnak tartjuk, hogy mondjuk a fiataloknak, akiket mi oktatunk, hozzánk járnak, nekik is elmondjuk, hogy ha már van ilyen háziállatuk, vagy valami ilyesmi, akkor azt nem dobjuk el.” – fogalmaz Tóth Imre, az egyesület elnöke.

Az ország minden pontjáról adományoztak a nézők, így a nap végén 90 000 forintot sikerült összegyűjteniük a gamereknek és átnyújtani a kutyamenhely számára.

„Fel is hívták az állatvédők a figyelmet arra, hogy sokkal több lesz a kóbor állat, mint eddig. Mindenképpen tervezünk még ilyen akciókat.” – jelenti ki Tóth Imre.