A pedagógusok és civil szervezetek részvételével az oktatás az óvodás, általános iskolás és középiskolás korosztályra fókuszált.

Az egy hetet felölelő program nagy hangsúlyt fektetett az állatokkal való helyes bánásmódra és a fenntartható állatvédelemre.

A civil állatvédő szervezetek, a terápiás állatokkal foglalkozó szervezetek, a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetsége és a Megyei Rendőr-főkapitányságok közreműködésével az online és tantermi oktatás mellett a gyermekek számos izgalmas külső tevékenységen is részt vehettek, továbbá a kutyasétáltatás és menhelylátogatás is része volt a programnak.

A TeSétáltasd! kampány célja, hogy a gyermekek, a szülőkkel és a pedagógusokkal közösen tízezer kutyával sétált kilométert gyűjtsenek. Ennek nemcsak közösségformáló ereje van, hanem elősegíti a társadalmi felelősségvállalást is.

A TeAdományozz! akció keretein belül a résztvevők a civil állatvédő szervezeteknek ajándékozhatnak tápot.

A programnak köszönhetően közel ezerkétszáz oktatási intézményből több mint százharmincezer gyermek tanulhatott az állatok világáról és a felelős állattartásról.

A nagy sikerre való tekintettel az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság jövő évben is megrendezi az Állatvédelmi Témahetet 2023. október 2. és 15. között. Az oktatási intézmények 2023. év elejétől már regisztrálhatnak a programra.

/Nyitókép: Miskolci Állatkert, Forrás: mti.hu/Országos Sajtószolgálat(OS)/