A Dombóvári Járási Ügyészség nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és több további, szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás
vétsége miatt emelt vádat egy 6 fős társaság tagjai ellen.

A négy férfi és két nő közül valamennyien büntetett előéletűek, sőt az 54 éves férfi vádlott különös és többszörös visszaeső is.

A vádirat szerint a Somogy vármegyében élő társaság tagjai különböző személyi összetételben 2024. február és augusztus között Dombóváron és Zalaegerszegen is követtek el hasonló jellegű bűncselekményeket, rendszeres haszonszerzésre törekedve.

"Közülük öten egy ékszerüzletet kifejezetten azért kerestek fel, hogy onnan az előre megbeszéltek szerint ékszereket lopjanak, mert korábban egyikük megfigyelte, hogy ott csak egyetlen eladó dolgozik"

– fogalmaz közleményében Dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyésszég szóvivője.

 Az üzletbe vásárlási szándékot színlelve mind az öten bementek, a tulajdonossal arany karlánc vásárlása ürügyén a pultból kipakoltatták az ékszeres tálcákat, majd többféle módon próbálták a sértett figyelmét elterelni, miközben a helyiségben mindannyian folyamatos mozgásban voltak. Ezután a kirakatban lévő szekrényből és a pulton lévő tálcáról is több ékszert, így arany nyakláncokat, medálokat, karláncot elvettek, és egyikük jelzésére az üzletet
sietve elhagyták, majd a közeli megállóba futottak és vonatra szálltak.

Az eltulajdonított ékszerek közül kettőt még azon a napon Kaposváron egy zálogházban értékesítettek, melyeket a nyomozó hatóság később lefoglalt.
Így a sértettnek a lopással okozott összesen több, mint 910.000,-Ft kárból 510.000,- Ft megtérült.

Ezen kívül a vádlottak zöldségkereskedésből, közjegyzői iroda váróterméből, cukrászdából és élelmiszerüzletből is tulajdonítottak el különféle értéktárgyakat és
élelmiszereket, melyek értéke nem haladta meg az 50.000,-Ft-os szabálysértési értékhatárt. A járási ügyészség a visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházbüntet és ésközügyektől eltiltás, további négy vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg az egyik női vádlott esetében, aki az ékszerlopásban nem vett részt, közérdekű munka büntetés kiszabását szorgalmazza a Dombóvári Járásbíróságnál. Emellett a járási ügyészség indítványt tett a sértettek polgári jogi igényeinek elbírálására.

(fotó: illusztráció, pexels)