Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai az év eleje óta kutyánál és aranysakálnál is igazolták a veszettség fertőzöttséget. Az ukrán határ közelében kimutatott újabb fertőzések miatt a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) és a Nébih felhívja az állattartók figyelmét a veszettség elleni védőoltás és a megelőzést biztosító előírások betartásának fontosságára.

A Nébih laboratóriuma 2024. január 1-jén Tiszabecsen elhullott kutyánál, majd január 3-án Jánkmajtis községnél diagnosztikai célból kilőtt aranysakálnál állapította meg a veszettség fertőzöttséget – közölte a Nébih saját oldalán. Mindkét település Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található, az ukrán határ közelében. Az esetek olyan területeken jelentkeztek, ahol korábban számos járványügyi intézkedést – többek között fokozott felügyeletet, ebzárlatot, a rókák gyérítését – rendelt el a hatóság, miután már tavaly ősszel is előfordultak veszettség-esetek a térségben. A Nébih mindaddig fenntartja ezeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei intézkedéseket, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.

Az emberre is veszélyes a veszettség!
A betegség a vadon élő és a házi emlősállatok mellett az emberi egészségre is veszélyt jelent, ezért a MÁOK és a Nébih ezúttal is hangsúlyozza a megelőzés szerepét, elsősorban a kutyák számára kötelező, a macskák számára pedig ajánlott veszettség elleni védőoltás jelentőségét. Az oltás beadatása, valamint a betegség megelőzésével összefüggő jogszabályok betartása az ukrán határ közelében kiemelten fontos, de országszerte is indokolt. A betegséggel és az ellene történő védekezéssel összefüggő legfontosabb információk, a veszettségmentesítési program aktuális hírei elérhetőek a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus elektronikus felületein, internetes oldalain.