Kezdőlap OXYGEN MARKETING Oxygen Promóció

Oxygen 15. szülinap az Oxygen-esek szemével

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Október 12-én mindannyian tettrekészen ébredtünk és belevetettük magunkat az első, reggel kilences partnertalálkozóba, ahova több, mint 80 vendég volt hivatalos! A meghívott vendégek mind olyan partnereink voltak, akikkel már több éves jó kapcsolatot ápolunk, és szerettük volna megvendégelni egy kicsit őket, és hogy ne csak testileg, hanem lelkileg is töltődjenek, Geszti Péter marketinges témájú előadását is meghallgathatták.

Fantasztikusan sikerült az első rendezvény is, majd a 13 órás "ismétlés" is, ahol ügyvezetőnk is bekapcsolódott az előadásba, egy kis cégismertetőt tartott a vendégeknek. Sales igazgatónk, Horváth László is hasznos tippekkel szolgált, hogy a marketingre szánt büdzsénket ne csak elszórjuk, hanem gondos tervezés után, hogyan költsük el.

Két rendezvény, nagyon kedves, pozitív visszacsatolások, elégedett ügyfelek, kicsit megfáradt Oxygen-es dolgozók… ez a délelőtt-délután mérlege! Geszti Péter pont olyan, mint a tévében, hihetetlen jelenség, nagyon kedves, de mégis emberi, aki a rendezvény után szívesen fotózkodik a vendégekkel, sőt ingyen, csupán szeretetből marketing tanácsokkal is ellátja őket!

Geszti Péter kolléganőinkkel, a gazdasági szekcióval

Aztán picit szusszanunk, illetve csak a pasik, mert a nők veszettül készülnek az estére, ugyanis este hat órától VIP vacsorával vártuk kiemelt ügyfeleinket, akikkel a 15 év alatt meghatározó volt a kapcsolat, akik kitartottak mellettünk jóban-rosszban, mint egy afféle házasságban.

 

Csodás terem, csillogó díszek, ízléses berendezés, még az utolsó pillanatban is változó vendéglista és ülésrend, de így volt jó, ahogy volt! Hat órától elkezdődött a kollektív emlékezés, a jó hangulatú nosztalgia, a dolgozói beszédekkel és Geszti Péter kicsit más témájú, de szintén nagy sikert aratott előadásával, majd az eszem-iszom, dínom-dánom, terülj-terülj aszalkával!

Minden asztalhoz jutott legalább egy Oxygen-es dolgozó, aki felelt a vendégek jó hangulatáért és hogy a poharak soha ki ne űrüljenek! Persze egyikből következik a másik, és hogy sem az Oxygenesek, sem a meghívott vendégek hangulatára nem lehetett panasz! Késő estig folyt a mulatozás, beszélgetés, isteni ételeket kóstolhattunk és minőségi nedűkkel öblíthettük le a finom falatokat.

 

Az Oxygenesek együtt járnak mosdóba is!

 

Müller Ádám kollégánk 1996-ban elsőként Rapülők kazettát kapott a szüleitől,amit a magnóján rongyosra hallgatott! Természetesen elhozta dedikáltatni az alkotóval, aki ezen nagyon meg is hatódott!

A képek magukért beszélnek! Az egész napos helytállás után végre mindenki kicsit kiengedhetett, és igazán felhőtlenül jól érezhettük magunkat! Találkozunk a húszadikon!