A Paksi Csengey Dénes Kulturális Központban is megünnepelheted az adventi időszakot. Számos program vár rád az intézményben.

A második adventi gyertya

Most vasárnap, december 4-én meggyújtjuk a második adventi gyertyát. Délután egy mézeskalács fenyődíszt készíthetnek a résztvevők, majd Süli János, országgyűlési képviselő meggyújtja a gyertyát, végül pedig a Dirty Sleepers koncertjére invitálja a központ az érdeklődőket.

Mikulás

December 6-án az Atomenergetikai Múzeum égből pottyant Mikulása érkezik a Csengey parkolójába, majd az Iszkiri Zenekar szórakoztatja a közönséget.

Harmadik gyertya

December 11-én sor kerül a harmadik gyertya meggyújtására, amelyet Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere tesz meg, majd László Boldizsár és Nánási Helga dalestje következik. Zongorán kísér Rákai András zongoraművész.

Advent utolsó vasárnapja

December 18-án jótékonysági süteményvásáron vehetnek részt az érdeklődők, majd Szabó Péter, Paks polgármestere meggyújtja a negyedik adventi gyertyát. Az ünnep után Dorogi lép fel, aztán Tibest láthatják a résztvevők, majd Oláh Gergő koncertje következik.

Hétfőn az Advent a Hargitán című színdarabot láthatja a közönség a Zenthe Ferenc Színház előadásában.