Egy paksi férfi tett feljelentést augusztus 28-án, mert valaki ellopta az autója pótkerekét. Mint elmondta, a munkahelyéről kellett több dolgot elszállítania, ezért kipakolt az autója csomagtartójából, hogy nagyobb hely legyen. A pótkereket a bejárat mellett a falhoz támasztotta, majd elment néhány órára.
Mikor visszaért, már csak a kerék hűlt helyét találta
A biztonsági kamera felvételén egy szürke kombi autó haladt el a közelben. Elszámoltatták a kocsi tulajdonosát, aki elismerte a lopást. Elmondta,
"céltalanul autózott a barátaival, amikor meglátták a „közterületen hagyott” kereket, gondolták, elviszik magukkal. Nem sejtették, hogy ebből baj lehet."
A nyomozók mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki, a sértettnek pedig visszaadták a lefoglalt kereket, így a kár megtérült.
A lopás vétség miatt indult ügy vizsgálata a Paksi Rendőrkapitányságon folytatódik.