Egy szekszárdi nő tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik egy befektetési lehetőség ürügyével csapták be. Az online hirdetésben passzív jövedelmet ajánlottak, százezres befektetéssel.
Első körben valóban közel 100 000 forintot kellett elutalni – a bankkártyaadatok megadásával együtt – amit egyből átváltottak valutára.
A reklámozott oldalon nyomon követhető volt, hogy látszólag a megígért módon gyarapodik a befektetése, napi 10-15 dollárral. A felajánlott lehetőséggel nem élt, akkor nem utalta ki a nyereséget.
Azután jött a fordulat
Kérték, hogy egy nagyobb összeget fizessen be, mert nagyon jó lehetőség adódott. Mivel akkor nem szeretett volna annyit elutalni, felajánlották, hogy megelőlegezik, amit elfogadott.
Ha elutalja a cég által megelőlegezett összeget a megadott számlaszámra, akkor lezárul az eljárás és később vissza is utalják hiánytalanul. Addig-addig győzködték, hogy elutalta az 1,2 millió forintot. Ettől vérszemet kaptak, rövid idő múlva újra egy nagyobb összeg elutalására akarták rávenni, mondván, hogy újabb eljárás indult ellene pénzmosás miatt. Akkor már tudta, hogy átverték és feljelentést tett. A tanácsadók többen voltak, mindig más e-mail címről és több telefonszámról keresték.
Továbbra is kérjük, hogy az online térben is legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók!
Ha túl szép a történet, hogy igaz legyen, feltehetően csalás!
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások megelőzésére és felderítésére. Az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzéséről a www.kiberpajzs.hu oldalon szerezhet további hasznos információkat.






