A világhírű magyar származású filmes professzor ismét Szekszárdra érkezik. Újabb fontos szakaszába érkezett az ÉS… TESSÉK! – A FILMKÉSZÍTŐ előkészítése. A program mentorai már megvannak, a neves filmes és televíziós szakembereket hamarosan egyenként is bemutatják a szervezők.
Az ÉS… TESSÉK! – A FILMKÉSZÍTŐ Magyarország első filmkészítő valóságshow-ja
Amelyben három fiatal alkotócsapat kap lehetőséget arra, hogy 24 óra alatt elkészítse saját rövid játékfilmjét. A stábok a verseny kezdetén ismerik meg a feladatot, valamint a rendelkezésükre álló mentorokat, színészeket és forgatási helyszíneket. A kamerák az ötlet megszületésétől a forgatáson és az utómunkán át egészen a filmek leadásáig követik a csapatok munkáját. A program nem mesterséges konfliktusokra épül: a valóságshow izgalmát maga az alkotás, az együttműködés és a szoros határidő teremti meg.
A professzor személyesen érkezik Szekszárdra az eseményre. Karl Bardosh számára nem ismeretlen a város. Már 2004-ben részt vett az első szekszárdi Digi 24 FilmMaratonon, amelyen az alkotóknak 24 óra alatt kellett elkészíteniük filmjeiket. A nemzetközileg is különleges kezdeményezést Kindl Gábor alapította és szervezte, Karl Bardosh pedig művészeti igazgatóként segítette a program szakmai megvalósítását.
Az amerikai–magyar filmes szakember több évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Rendezőként, producerként, íróként és vágóként játékfilmek, rövidfilmek, televíziós produkciók és dokumentumfilmek készítésében vett részt. A mobiltelefonos filmkészítés
egyik nemzetközi úttörője, a New York Universityn pedig külön kurzus keretében oktatja a Cell Phone Cinema műfaját.
Munkásságát az Egyesült Államok Elnökének Életműdíjával, a Presidential Lifetime Achievement Awarddal is elismerték Alapítója és művészeti igazgatója a Cannes-ban megrendezett International Cell Phone Cinema Showcase-nak, amely a világ különböző
mobilfilm-fesztiváljainak kiemelkedő alkotásait mutatja be.
Prof. Karl Bardosh hosszú évek óta támogatja a Szekszárdról indult 24 órás filmkészítő programokat. Szakmai közreműködésével a Digi 24 FilmMaraton, majd később a Shoot4Earth – Forgass a Földért! nemzetközi filmverseny fejlődését is segítette.
Az És… Tessék! döntőjét a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának szekszárdi campusán rendezik meg. A három csapat által elkészített rövid játékfilmeket Prof. Karl Bardosh vezetésével értékeli majd a szakmai zsűri.






