Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Projektzáró a „lila iskolában”

A napokban egyfajta ünnepség helyszíne volt a szekszárdiak által csak „lila iskolaként” emlegetett épületben. Két projekt is lezárult, általuk fejlődött a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház.


Jobbá váltak a pszichiátrián, illetve a diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózatban a gyógyítás feltételei.

„Az épületek szerkezete, a gép- és műszerállomány lett korszerűbb a projekt eredményeként. A pavilon szerkezetű kórház sok épületét szinten tartani, megfelelni a megújuló szakmai körülményekhez nem egyszerű feladat”

– fogalmazott köszöntőjében a kórház főigazgatója, dr. Németh Csaba.

Mérföldkő a pszichiátriai osztály korszerűsítése

Ezt már az osztályt vezető főorvos, dr. Kertész Ágnes mondta kérdésünkre.

„Megújult, emberbarátibbá vált az osztály, betegeik otthonosabban érezhetik magukat, jobb körülmények között gyógyulhatnak.”

Hozzátette a mentális problémákkal küzdő betegek száma a legnagyobb ugrást mutatta az elmúlt időszakban, ezért különösen fontos a fejlesztés, amit régóta vágytak és melynek nagyon örülnek.

„Ma már több ambulancia van, néhány hete pedig megnyitottuk az addiktológiai szakrendelőt is, ami nagy előrelépés a vármegyében.” 

Hat éven át tartó projekt

Erről szólt dr. Takács Szabolcs, szakmai vezető. Ez a diagnosztikai és orvos laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítását szolgálta. Vagyis a kórház műszerparkja, korszerű berendezésekkel, eszközökkel gazdagodott. Kialakítottak csőposta-rendszert, és modernizálták az orvosi laborokat is.

(Megszólal: dr. Kertész Ágnes, osztályvezető főorvos, dr. Takács Szabolcs, szakmai vezető)