Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Átadták a 220 millió forint európai uniós támogatással felújított Vörösmarty utcai orvosi rendelőket Szekszárdon.

„A korábbi orvosi ügyelet helyén kialakított létesítményben a 14. és a 3. körzet betegeit látják el. A két körzethez több mint négyezer lakos tartozik.”

Mint arról korábban beszámoltunk a rendelők a 240 négyzetméteres, akadálymentesített épületben kaptak helyet. Az orvosi eszközök beszerzése 10 millió forint volt.

A fejlesztésnek köszönhetően javul a betegellátás színvonala, a két rendelő egy épületbe integrálásával megtakarítható az üzemeltetési költségek jelentős része, a 14. körzet betegeihez pedig közelebb került az egészségügyi szolgáltatás.