5 hónap

Most már hagyomány, hogy Retkes Tamás fotói időről időre feltűnnek a kórházi falakon. Idilli tájak, a természet pillanatai, a szépség jelenik meg rajtuk, ami valljuk be jól esik ha gyógyulásra várunk. A Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban már közel 300 alkotása látható. 

Kedvenc téma a Gemenc

Ami ontja magából a pillanatokat. Igazi csemege a fotós szemnek.  2018-ban a Babits Mihály Kulturális Központ kérte fel egy kiállításra. A pünkösdi fesztiválra látogatók tekinthették meg a tárlatot. Miután becsukta kapuit a kiállítás, felajánlotta a képeket a gyógyító intézménynek. 

A hagyomány megteremtődött

Tamás – aki a mindennapokban a Wosinsky Mór Múzeum programjait, emléktárgyait örökíti meg – nemcsak a kórházban, hanem iskolákban, rendelőkben is adott már alkotásokat. 

Az újabb kollekció a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Tüdőgyógyászati Osztályán próbál segíteni legalább hangulatban az ide érkező betegeknek. a kapja meg. A fotókat Retkes Tamástól az osztály főorvosa, dr. Paraicz Gábor vette át. 

„Anyukám idén nyáron hagyott itt minket és a földi életet. A tüdő osztály dolgozói olyan kedvesek voltak vele és velünk, (emberségből jeles) hogy egyből tudtam, hogy az idei anyag ide kell kerüljön!”

S hogy a személyes hálán felül miért fontos Tamásnak ez a misszió?

„Én az egészet ezért csinálom, hogy itt maradjanak Szekszárdon ezek a fotók és hogy sok más embernek okozhassak vele örömet vagy csak eltereljem a gondolatait a sok rosszról. Számomra ez sokkal többet jelent, mint bármiféle fotópályázaton elért díj!”

Az idei kiállítást Szekszárd MJV Önkormányzata és a Babits Mihály Kulturális Központ támogatásával valósította meg.