Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelkezés, amely alapján az eddigi havi 150 helyett, 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni a bankjegykiadó automatákból február elsejétől. Az ingyenes keret több mint 10 év után emelkedett, amire szakértők szerint a minimálbér emelkedése miatt is szükség volt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mozgásra hív az ország egyik legnagyobb közösségi sportprogramja
Május 27-én ismét megrendezik a Kihívás Napját, amelyhez idén is csatlakozhatnak tanintézmények, munkahelyek, közösségek, települések és nyugdíjas szervezetek is. A program célja, hogy minél...






